Asztrológiai világkorszakok
2.500 év kell egy csillagkép világkorszakához
Bizonyára mindnyájan hallottak a New Age - mozgalomról, vagyis az "Új Korszak"-ról, s hogy agy a harmadik évezred hajnalán beléptünk a Vízöntő asztrológiai világkorszakba.
2009.05.05 14:08vegzet.huNem véletlen az állatövi jegyekkel való hasonlóság, bizony ez a fajta beosztás is a Zodiákussal van kapcsolatban. A Kos jegy 0° -át nevezik az asztrológiában Tavaszpontnak. Ez a pont a 12 állatövi csillagképben 25.868 év alatt járja be útját. Vagyis kb. 2.500 év kell ahhoz, hogy egy csillagképen keresztülutazzon - ezt az időszakot nevezzük világkorszaknak. Azóta, hogy az ember benépesítette a Földet, hét ilyen korszakot tudunk megkülönböztetni. Pontosan nem lehet meghatározni az egyes korszakok végét, s az újak kezdetét, így az időmegjelölések csak viszonylagosak.
A Rák korszaka (i.e. 8000 - 6000) Ebben a korszakban kezdett az ember lakóhelyet építeni magának, és ekkor vált hangsúlyossá az otthon és a családi élet. Ezekkel áll kapcsolatban a Rák, az anyasággal pedig uralkodó bolygója, a Hold. Ebből az időszakból számos termékenységvarázsló szobor maradt fenn. A poláris jegy a Bak, melynek hatása a földdel való kapcsolatban mutatkozik meg, ugyanis a Bak alapeleme a föld. Ebben az időszakban vált fontossá az ember életében a mezőgazdaság.
Az Ikrek korszaka (i.e. 6000-4000) Az Ikrek az egymással való kapcsolatteremtés, érintkezést, kapcsolattartást képviseli, erőteljesen intellektuális jegy. E korszakban alakul ki az írás. Az első írásjelek kőbe karcolt durva jelek voltak, ezek fokozatosan váltak egyre kidolgozottabbá, s régészeti leletek szerint kb. 4000-re Kínában kialakult az ékírás. Az ekkoriban kialakulóban lévő kereskedelem pedig az Ikrek uralkodó bolygójára, a Merkúrra utal. Az Ikrek és poláris jegye, a Nyilas együttes hatása pedig fejlődést eredményezett a munkakultúrában és a civilizációban.
A bika korszaka (i.e. 4000-2000) A korai egyiptomi dinasztiák korában a Bika szilárdságra, biztonság utáni vágyára, szépségre és a luxusra való törekvése mutatkozik meg. Az örökkévalóságnak épített templomaik és a bikakultusz egyértelműen utalnak a Bika jegy hatására. A poláris jegy, a Skorpió jellegzetességei is mutatkoznak meg abban, hogy az egyiptomiakat erősen foglalkoztatta a halál és az azt követő élet. Egyébként ebben a korban kezdtek foglalkozni az akkori csillagászok - akik előzör a papok voltak- az asztrológiával.
A Kos korszaka (i.e.2000 - Időszámításunk kezdetéig) E korszak a görögség nagy kora. A Kosra jellemző háborúskodás és önzés határozottan megnyilvánul a görög városállamok folytonos harcaiban, de nem kevésbé jellegzetes Kos (és görög) tulajdonság a fizikai erő és a sportok iránti érdeklődés sem. A poláris jegy, a Mérleg egyik alapvető jellemvonása a demokrácia tisztelete, s köztudott, hogy itt, ebben a korszakban teremtődtek meg a demokrácia alapjai. Az egyensúly és a harmónia pedig, ami a virágzó görög muvészetek alapja, szintén nagyon jellegzetes vonása a Mérlegeknek.
A Halak korszaka (Időszámításunk kezdetétől - 2000) Körülbelül Krisztus születésével köszöntött be a Halak korszaka. Érdekes módon a hal volt a korai keresztények titkos jele, amelyről egymást felismerték. A Halaknak tulajdonított erények, a könyörületesség, a kedvesség, a megbocsátás szinte leképezései Krisztus tanításának. A poláris hatás a Szűzé, ami egyrészt utal a nagy Szűz Mária kultuszra, másrészt pedig a nemiségtől tartózkodó attitűdre.
A Vízöntő korszaka (i.sz. 2000- 4000) Hogy pontosan mikortól kell számítanunk az új korszakot, nem lehet megmondani. A Tavaszpont vándorlásával ez az átfedés lehet akár 500 év is. Mégis sok asztrológus szerint mi már a korszak hajnalán élünk. Erre utal a tudományok ugrásszerű fejlődése, ami a Vízöntő kifejezetten intellektuális jellegét mutatja. Az űrrepülés fejlődése utal a Vízöntő földtől elszakadó, szárnyaló voltára. A jegy humanitárius voltát pedig az egyre szaporodó emberbaráti szervezetek jelzik. Még nagyon az elején vagyunk, hogy mennyire fogja jellemezni a korszakot a poláris jegy, az Oroszlán, az még a jövő titka...

Képek: Toplessben a világsztárok!
Van, akiben órákig lehetne gyönyörködni, mások jobban tették volna, ha felöltözve maradnak - ízlések és pofonok, avagy hogy strandolnak a sztárok?
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent
Mitől vannak a pattanások, ráncok, vörös foltok?
Az öt legnépszerűbb bőrszépség-tévhit
A színész barátnője kábszerterjesztő luxusprosti?
Képek: Kokainbotrány George Clooney körül!

A Shell kártérítést követelhet a BP-től
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás
Baji Csaba az új vezérigazgató
Visszahívják Mártha Imrét az MVM éléről!
Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Kalmár István pénzintézetek érdekeit sértette?
A bankok útjában állhatott a lemondott postavezér
Lesz tető a fejük fölött?
Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe

Debrecenben beindul az őssejterápia
Magyarországon is vezető halálokként tartják számon az előrehaladott perifériás artériás érbetegséget (PAD)
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség
Küzdjük le a fájdalmat élelemmel
Mit együnk migrén ellen?
Napi horoszkóp - 2010. július 30.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Túlterhelt dolgozók
A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért

Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, a Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény Galériájában pénteken.
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Kató néni a neten szerez barátokat
Az egykor Kató néni szerepben tündöklő művész akkora internet lázban ég, hogy szinte a fél életét a közösségi portálok előtt tölti.
Ötszáz tőből álló marihuánaültetvény
Újabb vietnámi drogültetvényt számoltak fel Budapesten
Nem tudták azonosítani a nőt
Hónapok óta lehetett már a Marosban
"Kár volt elhagynom az első férjem"
Athina életét pokollá tette férje féltékenysége
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra
40 ezer forintos kár
Fémtolvaj vitte el a temető kapuját
Modellkarrierért hurcolta meg a sztárszakácsot?
Szerelmi bűbájt kért Lázár szeretője
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Válságban az olasz kormánypárt
- 19:28 Félmillió éves koponyát tártak fel Spanyolországban
- 19:17 Képek: Toplessben a világsztárok!
- 19:12 Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
- 18:53 Cserbenhagyta a kerékpárost a gázoló
- 18:43 Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
- 18:36 Az ENSZ keményen bírálta Izraelt
top fórum témák:
- Akár száz évig is élhetünk nemsokára?2010.07.30 19:03
- Szabó Dezső intelmei2010.07.30 11:28
- Itt tartunk2010.07.30 11:09
- A biblia2010.07.29 23:18
- Ilyen ez a Fidesz:2010.07.29 23:11
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





